Itt már találkozhattál velünk

HelloVidék
Két bevállalós fiatal hozta létre a semmi közepén: ez a farm menti meg a magyar mezőgazdaságot?
2019 tavaszán kezdődött a Remény Farm története Bekölcén, miután egy 10 évig üresen álló 40 hektáros terület egyik napról a másikra életre kelt két fiatal által. Ugyan először a lakhatás legalapvetőbb feltételei hiányoztak (nem volt például bekötve az ivóvíz és a villany), a két bevállalós fiatal némi gondolkodás után úgy döntött, hogy költözik és belevágnak terveik megvalósításába.

Piqniq Budapest
„Le akarunk számolni azzal a pesszimista nézettel, hogy az ember jelenléte a környezetben szükségszerűen rossz.”

Védegylet
A közös érdekünk, hogy a jövőben minden gazdaság hasonló irányba induljon el. Törekedve arra, hogy az emberi szükségletek kielégítése mellett jó gazdája legyen a talajnak, javítson a vízgazdálkodáson, folyamatosan tudja növelni a biodiverzitást és minél több élőlénynek tudjon életteret biztosítani.

Marie Claire #GOGREEN
Nagyvárosból a farmra
Remény Farm – így hívják Szép Anna és Goldmann Dávid 40 hektáros, Eger melletti birtokát, ahová egy évvel ezelőtt költöztek. Tavasztól őszig sötétben kezdődik a napjuk: mire a nap felkel, már kiengedték és ellátták a szabadtartásban nevelt tojótyúkokat, aztán a marhákat és a kiscsirkéket. Csak ezután jöhet a reggeli, amelyet a több száz tojás begyűjtése követ (naponta kétszer), majd az állatok újbóli ellátása, és még számos olyan teendő, ami mellett alvásra csak öt-hat óra marad…